Spiritualitás és önismeret

Foto: Pixabay


A spiritualitás fontos része az életemnek. Már egészen fiatalon is az volt. Hittanra jártam, elsőáldozó lettem és minden vasárnap a templomban imádkoztunk. Már akkor is sejtettem, hogy valaminek lennie kell azon kívül is, amit hétköznapi valóságként tapasztalunk.
Majd a buddhizmus tanulmányozása ezt csak megerősítette. Azután sok időre eltávolodtam ettől a témától. Az intuícióm, a megérzéseim, a szinkron események (a nem véletlen véletlenek) továbbra is kísértek utamon.

Az Integrál Akadémia nyitotta ki ismét ezt a kaput. Tanulmányaink és megéléseink a vallások, a sámánizmus, a meditáció, az egyéb spirituális irányzatok témájában meghatározó élmények voltak a számomra. Az önismereti csoportozások (pszichodráma, családállítás, a transzlégzés) és a terápiás kommunikációs gyakorlatok alkalmával megtapasztaltuk, hogy az a térnek, mezőnek nevezett valami elképesztően működik. Voltak akik még merészebb tapasztalatokra tettek szert spirituális krízis formájában.

A képzés során többször hallottuk, belénk is ivódott, hogy a spirituális út önmagában nem mindig elég. Nekünk, európai embereknek, akik teljesen más kultúrában szocializálódtunk, nagyon hasznos önismerettel kombinálni ezt a folyamatot. Ezt azóta tapasztalom is.
A spirituális út, a hivatalosan még el nem ismert gyógyító módszerek, vagy például a rendszer- és családállítás fontos és hasznos magyarázatokkal szolgálhatnak az életünkkel kapcsolatos összefüggéseket illetően és nagyon sokat segíthetnek annak jobbá tételében. Természetesen azoknak, akik nyitottak ezekre az élményekre.

Érdemes azonban résen lenni. Ez az út elkerülésre is módot ad. Elkerülni azt, ami fáj. Ezek az érzések nem tűnnek el maguktól csak azért, mert már tudjuk, hogy miért történt úgy, ahogy történt. Az el nem fogadott és meg nem élt érzéseink, szükségleteink gátjai lehetnek a tényleges elengedésnek, a megbocsátásnak.
Az eszünkkel tudhatjuk, hogy már nem változtathatunk rajta. Megérthetjük, akarhatjuk hogy legyünk már túl rajta, de ezeknek az érzéseknek sokkal inkább a megérkezés a természete, amelyek egy folyamat utolsó lépcsői.

Minden, ami történik velünk leképeződik bennünk. Ehhez a bennünk élő képhez csatlakoznak az érzéseink és együtt tároljuk el őket valahol a lelkünk mélyén. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de a bennünk élő képet, a hozzá kapcsolódó érzéseket tudjuk gyógyítani és pótolni a hiányokat. Ha a sebeink begyógyulnak, akkor tudjuk elengedni és megbocsátani mindazt, ami történt. Elfelejteni sohasem fogjuk, de békében élhetünk vele.

Ezért hasznos, ha nem hagyjuk ki a megelőző lépcsőfokokat sem. Úgy, mint felidézni, kibontani a történetet. Felengedni, megismerni a hozzá kapcsolódó, elfojtott, eltemetett érzéseket, megengedni, hogy legyenek. Átélni és beleengedni magunkat. Kimondani amit ki kellett volna, megtenni amire nem volt módunk, pótolni azt, amire szükségünk lett volna. Majd hagyni, hogy mindaz amire már nincs szükségünk, valóban mehessen.

A SZOMATODRÁMA játékokban és egyéni önismereti folyamatokban nagyon gyakran tesszük ezt.

Ha úgy érzed, hogy van dolgunk egymással, várlak szeretettel.